Murva szállítás ár Budapest és a vele közvetlenül szomszédos településeire

Murva szállítás Budapest összes kerületébe 2024-ben is. A szállítás ár a lehető leg kedvezőbb, kerületenként váltakozik és egy fuvarra vonatkozik. A pontos díj a lap alján található kalkulátorral számolható ki anyagárral együtt. A murva szállítás egy maximálisan öt köbméter kapacitású három oldalra billenő rakfelülettel rendelkező tehergépkocsival valósul meg Budapest és az azt körülvevő közvetlen településekre, korrekt áron, gyors határidővel. Amennyiben a murva szállítási feladat úgy kívánja, természetesen kollégáimon keresztül tudok segíteni nagyobb, kisebb vagy az én kategóriámban több autó mozgósításában is. A murva szállítás ár főbb tényezői a felrakodási helyszíntől való távolság a célállomás megközelíthetősége az odáig tartó út ideje valamint a domborzati jellegzetességek vagy behajtási engedély szükségessége. Viszont a murva szállítás ár nem függ a szállított mennyiségtől, hiszen a mennyiség nem befolyásolja a fentebb említett paramétereket. Mindig arra törekszem, hogy a lehető legolcsóbb áron szállítsam ki a murvát az adott címre. Ezért néhány esetben kedvezményt tudok adni a murva szállítás árból, ha például egymás után több fuvar murvát tudok kiszállítani a megadott címre. A murva szállítás árak változhatnak a fent felsorolt meghatározások alapján. Ezért az itt felsorolt árak a valóságtól valamilyen irányban eltérhetnek. A legkevesebb kiszállítható mennyiség fél köbméter. A pontos információkért, részletekért kérem hívjon telefonon H-P 6-18 óra között. A fuvardíjat kisadózóként nem terheli ÁFA.

Kerti murva, poros murva, útépítési murva, töltő murva, ágyazó murva, 2-5 murva, 5-12 murva, 12-20 murva, 20-55 murva. murva szállítás, rendelés, ár, Budapest

Murva szállítás árak

Murva szállítás
Pest
 
13.000 - 18.000 Ft
  • / forduló
Hívás
Murva szállítás
Buda
 
22.000 - 27.000 Ft
  • / forduló
Hívás
Murva szállítás
Csepel
 
22.000 Ft
 
  • / forduló
Hívás
Murva szállítás
Budapest közvetlen településeire
17.000 - 22.000 Ft
  • / forduló
Hívás

Kalkulátor Mennyibe fog kerülni?